A "Kattints rá nagyi!" program a Budapesti Művelődési Központban indult 2002-ben. A program célja, hogy megtanítsa az idősebb korosztály tagjait a számítógép használatára, elsősorban az Internet elérésére. A tanfolyam azóta az ország számos helyén megrendezésre került, 2007. januárjában Dunakeszin, a VOKE József Attila Művelődési Központban is elkezdődött a helyi nyugdíjas klub szervezésében. A hallgatók hat alkalommal, esetenként négy-négy órában sajátítják el az alapokat, melyek segítségével képesek lesznek hasznos és érdekes információkat önállóan megkeresni, illetve távoli ismerőseikkel e-mail útján kapcsolatot tartani. A foglalkozások kis csoportokban (5-6 fő) folynak, mindenki saját számítógép előtt ül. A hallgatók nyomtatásban megkapják a BMK által kidoldozott hivatalos tananyagot, és a helyi oktató által készített pár oldalas vázlatot. A tanfolyamot vizsga zárja. Az eredményes vizsgát tett hallgatók oklevelet kapnak. Mindezekért a résztvevők 2000 forintot fizetnek. A foglalkozásokat Nagy Attila vezeti. Jelentkezni lehet Dobrovitsné Annánál (T: 06-30-3099049). Ez a böngésző nem támogatja a framek megjelenítését, ezért honlapomat csak korlátozottan tudod élvezni. Az alábbi linkekre kattintva elolvashatod az egyes oldalakat.
Föoldal
Tematika
Tananyag
Az oktató
Korábbi csoportok
Korábbi vizsgakérdések
Klub
E-mail